Akinek nem sikerült bejutnia a Nők Lapja alkotótáborban a tanfolyamomra, ne búsuljon szeptemberben is lesz, csak tessék időben jelentkezni. A részleteket majd később megírom.

 JOBB AGYFÉLTEKÉS RAJZ

Felföldi Anna grafikus évek óta segít azoknak, akik szeretnének gátlásaikat levetkezve, önfeledten, mégis szépen rajzolni. 

– A jelentkezők néhány nap alatt megtanulnak racionális bal agyféltekéjüket elcsendesítve, valósághű rajzokat készíteni tárgyakról és személyekről egyaránt. A rajztudáson kívül azonban sokan személyiségük pozitív változását is tapasztalják. A jobb agyfélteke „mozgósítása” során az önbizalom megerősödik, és fejlődik a kreativitás. Sok tanítványomnak nemcsak a rajzain lehet látni a változást, de a viselkedésén is. Éva nagyon racionális gondolkodású, katonás modorú, görcsökkel teli nőként érkezett az első nap. Eleinte a versenyszellem hajtotta, folyton a többiek alkotásait figyelte. Amikor azonban egy széket kellett lerajzolni, és meglátta a kész képet, párás szemmel nézte, és egyszerre megnyugodott. Másnap elmesélte, hogy évek óta először aludt jól, ezért is késett az óráról. 

További részletek:

http://www.nlcafe.hu/noklapja/20110630/jelentkezz_a_nok_lapja_alkototaboraba

 http://www.nlcafe.hu/noklapja/20110406/rajzoljunk_a_jobb_agyfeltekenkkel/

Annyira rendben van az anyag, hogy csak egy képet tudok hozzáfűzni.

Az első egy pillanat:

Nagyon meghatódtam, és persze rögtön lelkiismeretfurdalásom lett, mert nem volt idôm fölrakni az oldalra Fanni rajzaiból, pedig elképesztôen nagyot domborított.

Képzeljetek el egy 14 éves csillogó szemû lányt, aki egyenesen Angliából érkezett...

Mikor találkoztunk elsô gondolatom az volt, mennyire utálhat most engem, mert ahelyett, hogy a barátnôivel tölthetné az idelyét...

De nagyon hamar be kellett látnom,

TÉVEDTEM.

Majd holnap még mutatok egy-két dolgot tôle. Addig itt küldöm az anyukája levelét:

Szivesen!

Hidd el nagyon ügyes, és nem csak a korosztályához képest. Szóval szeretnék hallani róla. Szia. Anna

Köszönöm és remélem, hogy minél előbb vissza tudunk hozzád jönni, hogy tanítsd őt!

Szia és jó éjt neked is!

Nektek is, és várom

 Kedves Anna!

Szeretném neked megköszönni ezt a hétvégét, nagyon jól éreztem magam. Hazaérkezve, az egész család rávetette magát a rajzokra, és nagyon büszkék voltak rám.  A nagyobb fiam persze állította, hogy a Dóra nevű osztálytársa még ennél is jobban rajzol, a középső háromszor visszakérdezett, hogy tényleg én rajzoltam-e ezeket, a lányom, pedig követelte, hogy rajzoljak neki macskát. A férjem még ma reggel is nézegette a képeket, és megkérdezte, hogy őt is le tudom-e így rajzolni. (Ez nagy szó, mert nem egy dicsérős típus, de teljesen el volt ájulva.) És az a furcsa, hogy amikor a lányom az ölemben ülve magyarázott, akkor a fényeket, a világosabb, sötétebb foltokat nézegettem rajta, azt, hogy az orra alatti részt hogyan lehetne szépen megrajzolni. Éjszaka pedig én is rajzolással álmodtam!

Még egyszer nagyon köszönöm, hatalmas élmény volt!

Puszillak,

Rita

Na igen..

Ez itt az ilyen volt-ilyen lett fotó.

Hogy mért pont egy daráló?

Hát azért mert Rita ezt választotta elsô nap, és mikor másnap elkészült a mellette levô rajzzal döbbent rá, hogy mire képes. Pedig ha tudta volna ez még csak a bemelegítés :-)

...no ez meg a folytatás.

Jó mi?

Mindig szerettem „alkotni”. Rajzolni, festeni, varrni, hímezni, a gyerekeimmel kipróbálni különböző technikákat, az üvegfestéstől kezdve a dekupázson át mindenfélét. Milyen ügyes vagy! – mondták az ismerőseim, de én folyamatosan éreztem a korlátaimat. Szerettem volna jobban csinálni, de nem ment…

Öt éve is annak, amikor először hallottam a jobbagyféltekés rajzoktatásról. Egy kolléganőm mutatta büszkén  a portréját, amit a tanfolyamon készített. Elképesztő volt. Azóta is hallottam innen-onnan a lelkes beszámolókat, szóval nekem soha nem voltak kétségeim, fenntartásaim a módszerrel kapcsolatban.  Úgy döntöttem, itt az idő, hogy én is megtanuljak végre rajzolni!

A számtalan tanfolyam és oktató közül Annát azért választottam, mert ő az, aki nem csak tanítja, de tudja is. Mármint rajzolni, hiszen eredendően grafikus, és egész életében ezt csinálta. Évek óta számítógépen varázsol, de akkor sem esik kétségbe, ha a ceruzához kell nyúlnia. 

A foglalkozás előtt persze rettenetesen izgultam, féltem, hogy leégek. Hogy én leszek a kivétel, akinek nem sikerül, akinek nem működik sem a jobb, sem a bal. 

Jó volt kézbe venni a ceruzát. Jó volt, hogy körülvettem magam a rajzeszközökkel, hogy alkothattam, és nyomot hagytam a rajzlapon. És sikerült! Anna azt is elmondta, hogy amit tanulunk, az nem újkori huncutság, hanem ezekkel a praktikákkal éltek már a reneszánsz nagy mesterei is. Ez megnyugtatott, mert én jobban hiszek a kipróbált és bevált dolgokban. 

Az első nap sikerélménye után azt hiszem, kicsit fejembe szállt a dicsőség. Megy ez nekem! Meg tudom én ezt rajzolni! Megpróbáltam rutinból, (ami ugye, nincs) és kevésbé figyeltem arra, ahogyan e szerint a módszer szerint kellett volna. Nem sikerült. Anna kedvesen, de határozottan terelt a helyes útra, és láss csodát, úgy már felismerhető lett az eredmény. A saját portrémat aztán én is mutogattam mindenkinek, de láttam a kételkedést az arcokon. Ezt te csináltad?!  Igen, teljesen egyedül, igaz, közben kicsit vívódott a jobb és a bal, de győztem! 

Persze ha időben elkezdem a hegedülést, mondjuk óvodásként, mára talán már jegyzett előadó lennék, de ha nem, akkor se porosodna a sarokban a hangszerem. A csellóról nem is beszélve. Imádom a hangzását... Persze felnőttként ez már csak ábránd, mert leginkább a tanulásra fordítható idő hibádzik.

De mégis van olyan területe az alkotásnak, ahol vannak még csodák; ez a jobb agyféltekés rajzolásnak nevezett módszer. Régóta tudom, hogy van, de mivel rajzolni időben kezdtem, így mikor találkoztam ezzel a módszerrel, már javában túl voltam azokon a problémákom, amelyek leküzdésében ez segít, ezért nem foglalkoztam vele. De van egy jó hírem: igenis meg lehet tanulni rövid idő alatt rajzolni, már amennyiben a 3 napot rövid időnek tekintjük.  Hogy hogyan? Ha van elég elszántsága valakinek, és nem akarja többször elmondani, hogy én csak pálcikaembereket tudok rajzolni. Nem kell más hozzá, csupán egy hosszú hétvége meg egy nap...

Aki ennyi idô alatt megtanít csellózni, annak elengedem a tandíját!

Nemrégiben meglátogatott külföldön élő édesanyám. Ritkán találkozunk, de mivel a rendrakás nála alapfogalom és lételem, így ottléte második órájában már az egyik szekrényt rámoltuk, amikor váratlanul felkiáltott; ez meg mi?! Odapillantva azt láttam, hogy egy halom rajz van előtte, kezében az önarcképemet szorongatja. – Az én lennék – mondtam. – Miért, nem hasonlít? Tudod, meséltem, hogy voltam egy jobbagyféltekés… – kezdtem a magyarázatot, de belém fojtotta a szót.

Az nem lehet, édes lányom, hogy ezeket te csináltad – közben az önarcképemet lobogtatta, méghozzá olyan vehemenciával, illetve kétkedéssel az arcán, hogy az már szinte zavarba ejtő volt. – 62 éves vagyok, nem szenilis. Élénken élnek bennem az iskolás éveid, amikor… – replikázott az anyukám, de bennem közben felelevenedett az a pillanat, amikor Anna megkérdezte, lenne- e kedvem részt venni egy kontrollcsoportban a rajztanfolyamán. Mit mondjak, szörnyű érzés volt. Szkeptikus és pesszimista vagyok, empirikus nézetekkel megfejelve, s mindennek tetejében maximalista. Belegondoltam, mekkora csalódást okozom majd neki és főként frusztrálom őt, hiszen velem tutira befürdik. Én leszek a kakukktojás, az az egy kivétel, akit nem tud megtanítani… – a saját gondolattengeremben való elmerülésből édesanyám hangja zökkentett ki, éppen a zárómondatánál tartott – … nálam senki nem tudja jobban, hogy te nem tudsz rajzolni – jelentette ki, de hangjában már másfajta kétkedés visszhangzott. – Vagy mégis? – kérdezte bizonytalanul.

Vajon adhatok erre érdemi választ? Hiszen, nem vagyok rajztanár, sem a művészetekben túlzottan jártas ember… Egy dologban azonban biztos vagyok; Anna előhozott belőlem valamit, amiről azt hittem, hogy képtelen vagyok rá. Hogy tökéletes-e? Az egyik barátom nagy lelkesedéssel várta, hogy megnézhesse a rajzaimat, mert ő már elvégzett máshol egy ilyen tanfolyamot és szerette volna összehasonlítani a munkáinkat. Megjegyezte, hogy a szemem egy hangyányit „ elcsúszott” … Ez ébresztett rá, hogy, igen, tökéletes a rajzom, hiszen én készítettem, én, aki nem tud rajzolni… Megnézhetik.