Kiama 2012.11.08. 23:13

Felhőfestés

Kiama 2012.11.08. 00:28

Miért?!

Ülök a gép előtt,

de hiába nézem a leveleiteket

csak egy szó lüktet az agyamba:

MIÉRT?
  Egy este fáradtan leállítom a kocsit, nyitom az ajtót,
keresem a csomagjaim és közben szinte észrevétlenül egy kis árnyék megcirógatja a lábam.
  Hát valahogy így kezdődött az ismeretségünk. Annyira pici volt, hogy hiába zártam ki, előbb bent volt a kertben, minthogy becsuktam a kaput. És jött, csendben határozottan. Tudta mit akar. Kapott simogatást, megtömte a pocakját, még billegett egy kicsit és ismét elnyelte a sötét. Reggelente nyújtózva mászott elő a kocsi alól, jött köszönteni. Ha eltűnt aggódtam, ha megkerült örültem. Nem akartam befogadni, hisz a ház ura egy méretes négylábú, bár nagyon jóindulattal figyelte bimbózó kötődésünket mégse egy súlycsoport. Aztán kiderül, hogy szembe szomszédunk befogadta. A Cica, mert nem adtam neki nevet, továbbra is hűséges látogatónk maradt, sőt már a kutyánktól se tartott. Büszkén masírozott velünk.
  Elnéztem ma reggel, milyen helyre kiskandurrá kezd cseperedni. Sötétszürke szőrén, szabályos csíkok, itt-ott pettyek. Fekete hetyke farkinca, cicák közt is különlegesen szép tartás.
Már nem fér át a kerítésen, de mindig talál helyet ahol beszökhet hozzánk egy reggeli cirógatásra, finom dús szőre már igazi téli bundáva alakult.
  Reggeli után még kiengedtem a kutyánkat aki szokatlan izgalommal ugrál a kerítésnél.
Rászólok.
Nem tágít.
Közelebb megyek, és akkor látom, hogy a szomszéd kertjében egy koszlott puli, meg valami másik sötét kutya ráncigál valamit..üvöltünk, dobáljuk őket amivel csak bírjuk, de a gyilkos bódulattól részegen nem eresztik.
Mire kijutunk a kertből zavarjuk el a haramiákat, akik alig akarták még akkor is elengedni.
Ott feküdt a természet csodája hatalmasra nyílt szemmel, magáról nem tudva. 
Kaptam karomba, mint a gyereket, ha baj van, hogy az ölelés ereje mentse. 
Élt!
Én gyönyörű Cicám!
Tarts ki!
Ne halj meg!
Kocsi, orvos, infúzió..de minden hiába.
Este van...
Szeretett kis cirmos, aki nekem Cica, nincs többé. 
Miért!? 
Miért, hogy a magukat törvényen kívül helyezők élnek, 
Ő meg nem.
Miért kell egy ártatlan kis lénynek áldozattá válni!
Miért?
cica_1.jpg
Ma bírtam elmondani a gazdájának mi történt..három kisgyerek várja hiába CSIBÉSZT